2010. május 17., hétfő

Időjárásjelentés

Felkelvén ma reggel, kikukkantottam az ablakon, egyből tudtam, hogy nem akaródzik kimenni. Majd kisvártatva rájöttem, hogy muszáj lesz, mert a kölköket isibe/oviba kell vinnem. Még szerencse, hogy 250 m-en belül minden megoldható. :) Brrr. Kilépve az utcára aztán ez a látvány fogadott:
Ennek a fele sem tréfa, hisz az ovi udvarának egyik szép vadgesztenyefája bánta az időjárás rohamát. De a legveszélyesebb az mindenképpen a leszakadt elektromos vezeték volt, hiszen megannyi gyerek vonul erre, hisz az ovi szomszédjában található az iskolánk is.









Persze hamar megjelentek a "katasztrófa túristák" is, és ide most engem is nyugodt szívvel bele lehet érteni. :))




Hamar elegem lett, hogy május közepén "szétcidrizem" magam a saját lakásomtól 50m-re, úgyhogy lőttem még párat, és húztam haza, mondván jobb ezt a meleg szobából szemlélni. :))


4 megjegyzés:

  1. Nemcsak a víznek, a szélnek is igen nagy ereje van, elég szomorú látvány.

    VálaszTörlés
  2. Még szerencse, hogy nem hétköznap történt. Akkor aztán mindenki, valami gyerek huncutságra gondolt volna.

    VálaszTörlés
  3. A víz és a szél egyben a legerősebb! A víz kiáztatja a gyökereket az erős szél kidönti őket. Szerencse, hogy senkinek sem esett baja!

    VálaszTörlés
  4. ilyenkor látszik milyen kicsi is az ember és mennyire nem tud uralni akármit. megdöbbentő! kellenek az ilyen képek szerintem. elgondolkodtatnak...

    VálaszTörlés