2010. május 1., szombat

Modern börtön VII.


A színes külcsín persze nagyon csalogató, de a magam részéről úgy vagyok vele, hogy ide inkább csak látogatóba szeretek érkezni. Most, így a sorozat végén már elárulhatom, hogy nagyon szerettem itt fotografálni. Nekem ugyanis kimondottan tetszik a modern építészet. Börtönnek leginkább azért aposztrofáltam ezt a sorozatot, mert sűrű látogatásaim során beszéltem néhány ott dolgozóval, láttam és tapasztaltam ezt - azt, és ezekből szűrtem le a konzekvenciákat. Úgy gondolom, hogy a börtönérzetért nem az építész, nem az általa alkalmazott stílus a felelős, hanem az ott bérlő és béreltető cégek által kialakított diktatórikus miliő.


9 megjegyzés:

  1. Pár elemét láttam régebben máshol - akkor is nagyon tetszettek. Ezek a színes képek "színesítik". Fura, hogy a zöld szinte kilyukasztja a képernyőt - de mégis tetszik, illik ide.

    VálaszTörlés
  2. Hiába no! A hatékony pénzkeresés az úr manapság, és a kapzsiság börtönbe zárja az embereket. Én nem szeretem ezt a fajta építkezést, nekem ez túl rideg, túl száraz. De a képek jók, érződik belőlük, hogy szeretted ezt a munkát.:)

    VálaszTörlés
  3. Szuper sorozat. Szerintem építészetileg is tiszta börtön feeling, akárki is bérli és akármire használja ezt az épületet. nem szívesen dolgoznék itt semmilyen cégnek sem! hadd jegyezzem meg mégegyszer a képek szuperek! :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem ez már nagyon zöld :)
    Egyébként szerintem mindketten felelősek, azért ezek a modern épületek a legritkább esetben segítik a barátásgos hangulatot, legalábbis amiket eddig láttam, nem volt egy sem túl szívderítő hely. Az már más kérdés, hogy erre nagyban rátesznek a mai borzalmas, lélektelen, bürokratikus munkahelyi kötelezettségek, szokások, stb.

    VálaszTörlés
  5. Zsuzsi és a többiek!
    Eszem ágában sem volt realisztikus (szín vagy tónushelyes) képet festeni az itt nézelődőknek. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy itt nem csak a zöld sok, hanem minden szín. Megrendelői "parancs" volt, amelyből a blog kedvéért még egy kicsit vissza is vettem. :))
    Olyan szempontból sem realisztikusak ezek a képek, hogy valóban festhettem volna nagyon komoly "igazi" börtönérzetet is, ha lefotóztam volna mondjuk egy - két belakott irodát. Na arra kíváncsi lettem volna, hogy akkor mit írtok a képek alá. :))

    Mindenkinek köszi, hogy nyomon kísértétek a sorozatot.

    VálaszTörlés
  6. Tetszett ez a sorozat!

    Ismerem ezt a "börtönt": kajálni járunk ide néha mivel én is egy közeli intézményben töltöm az időt amit kiszabtak a munkaszerződésemben.
    Nekem bejönnek a FF és a túl szaturált verziók is.

    VálaszTörlés
  7. Nem írtam eddig, de persze figyeltem a sorozatot ;) Én a magam részéről nagyon szeretek ezeken a helyeken fotózni. A londoni Dockland vagy Frankfurt nekem igazi paradicsom (még akkor is, ha az előzőnél elég sokat kell küzdeni a biztonságiakkal) Szeretem ezeket a modern formákat, sci-fiszerű díszeleteket, tükröződéseket, a geometriák tobzódását. Sokat el tudok ezekkel "bubuckodni" :)

    Szép és korrekt képek. A megrendelők egész biztos elégedettek lesznek. Annyi kérdésem van, hogy mi a tapasztalatod mennyire kötik meg a kezed, mennyire mondják meg, hogy mit szeretnének viszontlátni. Mennyire vevők az újra (szokatlan perpsektívák, részletek stb.) Ragaszkodnak a nagyformátumhoz?

    VálaszTörlés
  8. Örülök a leírtaknak Zsolt!
    Ebben az esetben nem volt megkötve a kezem. Szép és hatásos képek kellettek, ami talán rosszabb sok esetben, mintha megkötnék a kezem. Mert ilyenkor szokott előjönni az a probléma, hogy kinek mi a szép és a hatékony. "Nem ilyenre gondoltam" hangzik el néhanapján. Ilyenkor szoktam belül felrobbanni, mert ha gondolt valamire, akkor mi a frászért nem mondta el? :D
    Azt vettem észre, hogy azok a megbízók, akiknek van némi érzékük a képi megjelenítéshez vevők az újdonságokra, a szokatlan(abb) dolgokra. A nagyformátumhoz meg nem ragaszkodnak, mivel 99,9%-ban azt se tudják mi az. A határidőkhöz viszont annál jobban ragaszkodnak. ;)

    VálaszTörlés