A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tárgyfotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tárgyfotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 23., kedd

Lángoló fény

Ha már stúdiókép volt az előző, úgy érzem ennek is itt a helye. Nem mai fotó ez sem. Úgy 1994 körül csinálhattam 6x6-os diafilmre. Amikor 2003-ban feltettem a fotóarénára, leírtam a készítésének történetét. Álljon hát itt is.

A megrendelő újsághirdetést kért elég kicsi méretben és adott 3 pár öngyújtót a felvétel elkészítéséhez.
Mivel az akkori munkahelyemen hárman dolgoztunk mint fotósok, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenkinek lesz egy órányi ideje egy választott önygyújtó-páros lefényképezésére. Lesni természetesen nem ért, mindenkinek önálló ötlettel kellett előállnia. Én egy a "sarokba szorítottságból" és egyéb pressziókból származó ötlet alapján úgy döntöttem, hogy meggyújtom a lángot igaziból, de mire ez átfutott az agyamon, már tudtam, hogy inkább "fénylángot" kéne odatenni.
Elő a tárgyasztallal, rá a hátteret, "művészi gyűrés", aztán rá az önygyújtókat és onnantól jött a ... (hogy is fogalmazzam szalonképesen... ) fekete leves.

1, Az önygyújtók kapásból kisimították a "művészi" ráncokat a háttéren. Hiába gyűrögettem újra és újra, csak nem állt úgy, ahogy szép és látványos volt. Ezért aztán szétszedtem az egész kompozíciót, apró tárgyakkal alulról kitámasztottam a "hullámokat", majd ismét vissza tettem a háttérre mindent.
2, Az idő vészesen fogyott, amikor egy kósza ötlettől vezérelve illegális segítséget vettem igénybe. Megkértem a titkárnők gyönygyét, hogy egy fekete kartonlapból kezdjen el láng alakú lyukat vágni. Közben én a világítással kezdtem bajlódni, amiről előzőleg azt képzeltem pikk-pakk meg lesz oldva. A téma fölé a kamerával átellenben elhelyztem egy diffúz fényforrást, de amikor ez a helyére került, akkor derült ki, hogy a krómozott felület (főként az éleknél) mindenhonnan összeszedi a nem kivánatos fényeket és reflexeket. Legjobban a háttér előre belőtt ráncai voltak túl magasak ebből a szempontból és ez szinte lehetetlenné tette az oldalak "körberajzolását" a fénnyel. Végül rengeteg apró képhatáron kívül elhelyezett derítőlapocska oldotta meg a problémámat, de félelmetes energiát kellett mozgósítani, hogy mindegyik a helyén is maradjon, ne is látszódjon a képen, és el is lássa a neki szánt funkciót. Igazi türelem játék ez.
3, Közben elkészült a kartonlap a lyukkal. Elő a vetítőt, gyorsan beleraktam a kartonlapot és az objektív elejére pedig felragasztottam egy narancs színű fólia szűrőt. Ezután hosszas állítgatás következett a láng nagysága, helyzete, és elessége (illetve életlensége) miatt. Ezután jött a fénymérés, amely ebben az esetben beeső mérés volt. Majd frászt kaptam, amikor az illegő-billegő kompozíció közvetlen közelébe került a diffúzor. Mivel biztosra akartam menni, ezért a két fényt külön-külön exponáltam, így is csökkentve a zavaró reflexeket. A két fény arányával variáltam, hogy a lehető legjobb hatást érjem el.

Ma már máshogy világítanám egy kicsit. Mindenképpen megpróbálnék az egyöntetű csillogás helyett egy kis átmenetet világítani a sík krómozott felületen. Szerintem az nagyon feldobná.