2009. december 21., hétfő

Nyáridéző 7

Korfun a Paleocastritsai öböl felett járunk. Ez a sziget észak-nyugati végében van, és egyben az egyik legfelkapottabb üdülőhelye a régiónak. A műemlék kolostor megtekintésétől kezdve a hajókiránduláson át sokféle programra van itt lehetőség.

2009. december 19., szombat

Kerkyra

Az előző képpel azonos helyszínen, majdnem ugyanonnan készült, de kicsit nagyobb mélységet ad. A körülményekről már nem írok, mert olvasható az előző képnél. A kép túlsó oldalán a régi erőd látható, előtte az óváros. Ennek a városrésznek a túlsó oldalán készült az a kép, amely az alkonyati hangulatot ábrázolja. Jómagam az új erőd legfelső szintjén álltam ekkor. Corfu város (Kerkyra) újabb -és kevésbé látványos- része innen jobbra, illetve a hátam mögött található.

2009. december 17., csütörtök

Nyáridéző 6


Nyáridéző méghozzá a gatyarohasztós fajtából. A 40 fokos hőségben megmásztuk az új erődöt, hogy többek között ezt a panorámát megnézzük. Volt félúton egy 80-100m-es alagút, ár az erődön belül a felvezető úton. Ott sem volt épp hűvös, de azért érezhetően jópár fokkal kevesebb volt a hőmérséklet. Ez és a szűk keresztmetszet miatti nagyobb légmozgás kifejezetten üdítően hatott. A képen Kerkyra (Korfu város) látható.

2009. december 15., kedd

Tettrekész házmester

Rövid időre megszakítom a nyáridézőt, mert Zsuzsi terézvárosi képe eszembe juttatott egy józsefvárosi képet. Ember legyen a talpán, aki ennek a vérmes asszonyságnak a testén keresztül eljut az otthonába. :) A képen Zsófi lányom van egy igencsak lepukkant ház hátsó lépcsőházában.
Őőőő, illetve nem egészen. A fotó műteremben készült, úgy raktam össze PS-ben a lépcsőházzal. Amúgy elég gyanús alakok vettek körbe szinte egy pillanat alatt, amikor előkaptam a kamerát. Elő kellett szednem a legjobb dumálómat, hogy hazaérjek végül.

2009. december 12., szombat

Nyáridéző 4

Ha már előkerültek a zillertali képek... :) A kép egy esős nap délutánján készült a Schleigeis tó partjáról, 1800 m-es magasságban.
A tó a térkép jobb alsó sarkában látható.

Nagyobb térképre váltás

2009. december 10., csütörtök

Nyáridéző 3


Nem egy nagy kép tudom, de gondoltam mégis megmutatom, mert nagyon jól képviseli azt, amiért nyáron inkább a hegyi nyaralást favorizálom. A kellemes klíma, a kristálytiszta levegő, a "harapni való" hegyoldalak (nekem az Alpokban sosem a levegőt támad kedvem harapni, hanem a zöld hegyoldalakat), az élénk, tiszta színek, és a kellemes séták számomra a pihenés tökéletes garanciái. Zillertal, naná, mi más! :)

2009. december 9., szerda

Nyáridéző 2 (színes verzió)

Nos valóban, ahogy írtátok az előző képnél az ff verzióban, akárhogyis csavartam a tónusokat, egészen más összhatás lett a vége, mint az eredeti verziónál. Nekem itt a színes közelebb áll a lelki világomhoz, talán azért, mert a harsány narancs szín sokkal jobban jelképezi azt a brutális hőséget, amit átéltünk ott.

Nyáridéző 2

A kép Korfun készült 2008 nyarán. Holnap felteszem a színes változatát is, de nagyon kiváncsi vagyok, hogy ebből a fekete-fehér képből nektek mennyire jön át a nyári hangulat.
A kép Korfu város (Kerkyra) egyik sétálóutcáját ábrázolja. Rengeteg van belőlük, gyakorlatilag az óváros csak ilyenekből áll. Amikor ott voltunk még az ottani átlagnál is melegebb volt ,amelyet igen nehezen viseltem. Sokszor volt árnyékban 40-41 fok is. Június végén ott inkább "csak" 35 fok a szokásos. Estefelé aztán megjelennek az emberek a kávézók, pizzériák teraszán, és 8 - 9 óra környékén ezt a képet mutatja a város.

2009. december 8., kedd

Nyáridéző

Terveim szerint időről időre felteszek majd egy-egy vidámabb hangulatú nyári képet is, ellensúlyozandó az olyan időjárást/hangulatot, mint amilyen például ma is van. Nekem a mai reggelem úgy indult, hogy kinéztem az ablakon, elhangzott egy halk "jajj ne", és tudtam, hogy valami színesebbre van szükségem, hogy egyáltalán felébredjek.
A kép 2007 nyarán, Ausztria talán legszebb helyén a Zillertalban, a Zillergründl tó partján készült.

2009. november 30., hétfő

Kontra


Zsuzsi kért egy kontrát az előző képemnél. Íme. Viszont most a tiéd lesz a laszti kedves Zsuzsi, és ezt a képet már Neked kell megkontrázni. ;)

2009. november 29., vasárnap

Just for the fun


Zsuzsival beszélgettünk délután, és valahogy feljött a téma, hogy indián modell-lányom nincs is még a portfoliómban. Zsuzsi ez tény! Viszont van helyett más extrém képem. :)

2009. november 24., kedd

Kóm'ás


Az előző kép szinonímája természetesen. Azért jól megcsörgetett az esős éjszakában a villamosvezető, gondolom a Gellért Szálló ügyfeleinek legnagyobb örömére. Pedig volt helye, kb. 7,5 centi. :)

2009. november 20., péntek

Ezüst erdő

Egyik utolsó képem, amelyet 13x18-as síkfilmre készítettem Alcsútdobozon. A kép Ortochromatikus filmre készült, ez adta meg a tónusvilágát.

2009. november 11., szerda

Kedvenc városképem

A minap Zsuzsival arról beszélgettünk, hogy manapság tudnék-e ilyen városképeket készíteni. Nos a válaszom egyértelmű nem volt, hiszen mostanában annyira "másféléket" kell fotóznom, hogy a mai látásmódomba ez nem nagyon férne bele. Napokkal később aztán elkezdtem gondolkodni, hogy biztos ez? A pár napja halálos biztonsággal megadott válasz már nem volt annyira egyértelmű a számomra, úgyhogy elhatároztam, ha időm engedi teszek majd egy próbát, mennyire egyezik az elmélet a gyakorlattal. Az említett beszélgetés kapcsán átnéztem a régebbi városképeimet. Ez a kép az egyik legkedvesebb városképem, tán a témája és a lakóhelyemhez való közelsége miatt is.

2009. november 8., vasárnap

Fejlécfotó

Gondoltam megmutatom miből készítettem. A kép a Bükkben készült jópár éve, ha jól emlékszem T-Max 3200-as filmre. A mai napig vágyódom ezekre a tónusokra és a szemcsézetre, csak nincs időm filmre fotózni. :(

2009. november 2., hétfő

Csak érdekesség képpen mutatom meg, mert nekem olyan érzetem van ezzel a képpel kapcsolatban, mintha egy lassan szálló hőlégballonról készült volna. Pedig nem.

2009. november 1., vasárnap

Kőszeg nagytemploma. Sajnos belééskor egy komor vasrács fogadott, de legalább kihasználtam állvány gyanánt, és lőtem egy belsőt. Szürkületi fény jött csak be az ablakokon, és ISO 3200-on kellett készítenem ezt a felvételt, amely imitt-amott látszik is.
Útban a Szent Vid kápolna felé. További kedvcsináló Zsuzsinak. :)
Bozsok, Sibrik kastély. Egyben a szállásunk is volt. A lányaim végre igazi "kastélylakó" hercegnők lehettek. :)
Léka (Lockenhaus) vára, alig pár Km-re a kőszegi határátkelőtől.

2009. október 31., szombat

Egy másik őszi kép a frissekből. Ez a Szent Vid kápolna Velem felett.


Ha nehezen is, de eljutottunk a családdal kicsit őszölni. A Kőszegi hegységben voltunk, közelebbről Bozsokon. Aki nem járt még erre, annak tiszta szívből ajánlom, mert megkapóan szép környék ez, minden évszakban. A kép egy ausztriai kirándulás alkalmával készült Lockenhaus (Léka) feletti hegyről. Lékának van egy nagyon szép vára is, azt is érdemes megnézni, ha valaki arra jár.

2009. október 23., péntek

Kedvenc képem apámmal. Kb 6 éves lehettem és a Balaton mellett készült egy nyaralás alkalmával. Sajnos már csak emlék, mert 20 éve nincs közöttünk...

2009. október 21., szerda

Ha lúd, legyen kövér, szokták mondani. Ők a nagyszüleim, a kis golyófejű meg én volnék. A kép 1964-ben készült, és valószínüleg az apám "követte el." Akkoriban még Pesterzsébeten laktunk 5-en, egy 37 nm-es, szoba-konyhás lakásban.

2009. október 19., hétfő

Anyám. Tegnap itt járt nálunk. Előjött a téma a régi képekről. Szidta őket, és nem akarta megengedni, hogy ezt itt kirakjam. De kérlelhetetlen maradtam, hogy hamár annó 2004-ben megengedte feltenni, akkor most is hozzá kell járulnia. Valamit lát a saját arcán, amit még én sem nagyon. Inkább egy akkori rossz emlék maradványa, amely zavarhatja őt. Ez, akárcsak Edina képe még filmen van. Természetes fény, 6x6-os formátum, és ultra alacsony érzékenységű film. Ezek a paraméterei.

2009. október 18., vasárnap



Maradunk a családnál. A képen gyermekeim anyja, vagyis a "zasszony". :) Ma készült, még friss és ropog.

2009. október 15., csütörtök


Ha már így alakult, hogy tegnap a családi albumhoz nyúltam, mint első kép, ami a blogon szerepel, folytatom is azzal. Kedves olvasók! (Mert már ketten vagytok... :) ) Ő a kisebbik lányom Edina, éppen pityergés közben. 3 éves kép ez is, de számomra máig az egyik legkedvesebb.

2009. október 14., szerda