A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eső. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eső. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 11., csütörtök

Velencei emlékeim 2

Vannak képek, amelyeknél szinte képtelen vagyok eldönteni, hogy színesben vagy ff-ben lenne meggyőzőbb (ez amúgy visszatérő probléma nálam), úgyhogy gondoltam megkérdezlek benneteket, hogy szerintetek melyik passzol jobban a Velencéről kialakult hangulatotokhoz.
Előre is köszi a megnyilvánulásokat. :)


Velencei emlékeim

Nemrégiben Velencében jártunk a 'zasszonnyal. Szűk 5 napos utat terveztünk amely így utólag állíthatom, hogy roppant kevésnek bizonyult. Részben a rengeteg látnivaló, részben meg a tartós rossz idő miatt. A napisten kevésbé, de esőisten alaposan a kegyeibe fogadott minket.
Ez a kép Buranon készült. Jellemzően sokkal jobb állagú épületekkel lehet itt találkozni, mint Velencében. Itt aztán alaposan dolgoznak a színkeverők.
Az elkövetkező napokban, ahogy időm engedi, mutatok majd képeket erről a csodálatos helyről. Fogadjátok szeretettel.

2010. április 14., szerda

Esős - sietős

Tegnap úgy hozta a sorsom, hogy déltájban vissza kellett mennem ugyanoda, ahol reggel is jártam. Az eső még mindig esett, az emberek meg még mindig siettek. Csak én álltam ott kezemben a géppel néhány percet, mígnem megjelent ez a sietős úriember, és katt. :)