2012. november 3., szombat

A hallgatás okai

Lassan másfél hónapja nem tettem ki új postot. Természetesen megvan ennek is az oka. Részben a rengeteg sürgősen beesett munka, részben pedig egy meghiúsult blog szolgáltató váltás az oka. Történt, hogy meghívtak a Cafeblog-ra bloggernek. Bemutattak egy prezentációt, hogy miként fog működni a dolog. Úgy tűnt jó lesz. Aztán beindult a szolgáltatás, és már az elején komoly akadályokba ütköztem. A nyújtott kezelőfelület köszönő viszonyban sem volt a korábban említettekkel. Írtam hát nekik, hogy ezt se tudom beállítani, meg azt se, meg a sablonok is elég szűken lettek mérve (konkrétan egyik se passzolt az általam megálmodott színvilághoz). Eleinte jött is válasz, hogy "a kisebb hibákat elhárítottuk", meg "örülünk, hogy regeltél" stb. Majd a következő problémák felmerülésénél már válasz sem érkezett. Igazából ez az a dolog, amivel ki lehet borítani. Mert teszem azt mibe került volna annyit írni, hogy "ez itt egy másik rendszer", "most erre futja", vagy "bocs, de ezt nem tudjuk megoldani". Na mindegy, leszűrtem a következtetést, hogy annyira azért mégse hiányzom onnan, így aztán maradok itt!. Örültök? :))

No és akkor nézzük, hol is hagytam abba. Az ausztriai képekből még van néhány megmutatni való, úgyhogy akkor most jöjjön ezekből egy.


6 megjegyzés:

  1. Még mindig nehéz betelni a gosau-i fotóiddal, nagyon jól sikerült! Gyönyörködök benne, nekem csak a köd, pára, felhő jutott szeptemberben belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is tud szép lenni, persze csak ha láttat is valami magából a hely.

      Törlés
  2. Na, örülök hogy újra itt. :) (bár nekem mindig egy óra mire bejön ez a blog, de már megszoktam :) )
    Jöjjenek a hegyek! Jó látni őket...a kávéd meg amúgy is jó, úgyhogy így is lehet Janicafeblog :)

    VálaszTörlés
  3. Engem is meghívtak, megnéztem én is a prezentációt. Itthon aztán átgondoltam a dolgokat alaposan, majd a felvetődött kérdéseimet elküldtem nekik mailben. Nekem már arra a levélre sem jött válasz, így meg sem próbáltam náluk regisztrálni...úgy tűnik jól tettem. Maradtam én is a Blogspot-on.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy közben - úgy 2-3 hét késéssel - megjött a válasz, de csak azt tudtam leszűrni belőle, hogy
      - hülyének néznek. Biztos ismered azt a módszert, amikor a válaszban leírják ugyanazt, amit az első levelemre küldött válaszban.
      - ígérgetésekkel van tele konkrétumok helyett, hogy majd így meg úgy és ekkor meg akkor...

      Nekem ebből azért világos lett, hogy nem hiányzom onnan, ahol a "napi cukiságok" dívnak. :)

      Törlés
    2. Én a mai napig sem kaptam választ, pedig még a prezentáció után küldtem el a levelet egy-két nappal. Igaz én nem regisztráltam. Abból, hogy nem reagáltak, én is azt szűrtem le, hogy nem hiányzom onnan. :)

      Törlés