2010. szeptember 6., hétfő

Helló turist!

Az elmúlt hétvégét Pécsen és környékén töltöttem családostul. Régen - túlságosan is régen - jártam arrafelé, pedig az egyik kedvenc helyem az országban. Az idő nagyon, de nagyon szűkre volt szabva, így ezúton kérek elnézést azon pécsi (vagy környéki) illetőségű ismerősöktől, akikkel most sem tudtam találkozni, és egyben köszönetet mondani annak az egynek, akivel mégis (Shadow). :)


Mindenek előtt nagyon meglepődtem, hogy milyen hamar le lehet jutni az M60-as autópályán. Nekem valahogy kimaradt, hogy az már kész, így csak lestem, hogy csak nem akar elfogyni az autópálya alólam. :) Ez meg is adta az alaphangulatomat, és első este mindjárt elkövettem ezt a "pécsi szokványost". Persze ez csak az ott élőknek lehet szokványos, mert nekem ez a kivilágított szökőkút szintén meglepi volt. A meglepetések ezzel nem értek véget, hiszen örömmel vettem észre, hogy a város jó néhány pontján zongorákat állítottak fel, és boldog boldogtalan klimpírozhatott. Illetve lehet, hogy nekem mázlim volt, de klimpírozást alig hallottam, viszont képzett zenészeket többet is. Itt van például ez a fiatalember, aki egyszer csak ott termett a zongoránál és csak játszott és játszott a mi legnagyobb örömünkre. Nem gondoltam volna, hogy kis hazánkban ennyi zeneileg képzett ember van.



A közeljövőben még mutatok pár képet erről a kis kirándulásról. :)

14 megjegyzés:

  1. Köszönöm a találkozást! Jó volt megismerni Titeket! :-)

    VálaszTörlés
  2. Mi köszönjük az idegenvezetést. :)

    VálaszTörlés
  3. Én már legalább két éve szeretnék elmenni shadowal egy közös fotózós csavargásra a városban, de még nem sikerült, úgyhogy mázlista vagy János.:)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Köszi Feri. Fotós csavargásnak azért nem nevezném azt a kis időt amit együtt töltöttünk, de minden esetre kellemes este volt. És nyilvánvalóan egy mázlista is vagyok. :))

    VálaszTörlés
  6. hogyan lehet felkerülni a máz-listára? ;)

    VálaszTörlés
  7. Le kell ülni a köntörfal tövébe fittyet hányni. :))

    VálaszTörlés
  8. A köntörfal pedig Simagöröngyösön van, ahová a madár is csak 3 napi hidegélelemmel jár, ezért nem is ajánlom Péternek az utazást. A jó fittyhányáshoz jófajta villányi opportó kell.:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép ez a szökőkutas fotó!

    VálaszTörlés
  10. Én is mázlista vagyok! :-)
    Feri: én állandóan itt vagyok a kultúra fellegvárában...annyira nincs messze! ;-)

    VálaszTörlés
  11. Oké! Egy ilyen ajánlatot nem hagyok ki.:-)

    VálaszTörlés
  12. nem köntörfalazok! iszok én oportót, aztán meg hányok fittyet. nem probléma! :)))

    VálaszTörlés
  13. :)
    Ahogy így elnézem "fotósaim" képeit, szépen bejártátok kedvenc helyeimet a nyáron. Én meg így virtuálisan utazgatok. :)
    Pécs kedvenc városom, nagyon szeretem, s most az újdonságokat látom is nálad.

    VálaszTörlés
  14. Mindennap elmegyek mellettük, vagy nem is veszem észre, vagy ha mégis, akkor meg azzal nyugtatom magam, hogy lesz még rá időm elég (persze nem lesz :), pedig milyen klassz fotógén téma ez. Ha már a magam fotóimon nem is, örülök, hogy legalább a te képeiden meg tudom így nézni :)

    VálaszTörlés