Velencéből hazafelé - szöveges bejegyzés

Ígérem nem sok ilyen lesz, hiszen ez mégis csak egy fotó blog, de a velencei útról hazafelé tartván történt egy 's más, és nem bírom ki, hogy "papírra" ne vessem.

A bejegyzésekből tán kiderült a rendszeresen vissza-visszajáró olvasóimnak, hogy az ott tartózkodásunk ideje alatt elég sokat esett az eső, és szinte csak az utolsó napon kaptunk egy kis napsütést. Ezt kihasználva (no meg azt, hogy a vonat este fél tízkor indult csak hazafelé), csináltunk egy igen-igen fárasztó napot magunknak, mondván majd a vonaton hazafelé lesz pihi.

Estére valóban hulla fáradtak voltunk, és amikor felszálltunk a vonatra, szent meggyőződésem volt, nem tévedtem az előző megállapítással. Légkondicionált kocsi, kényelmes, állítható plüss ülésekkel, ablak melletti hely és mindez zsúfoltság nélkül. "Ízirájder öcsém, ízirájdeeer!" mormogtam magamban, majd kényelmesen elpakoltunk, és elkezdtük átadni magunkat a pihenésnek. A vonat közben elindult, lágyan ringatott, halkan susogott, majd megállt és néhányan ismét felszálltak. Utolsónak egy koromfeketére barnult idősebb cigány bácsi, zsíros kockás vászonkalapban, két zörgős nylon szatyorral, és egy nyugdíjas korú avétos sporttáskával a hóna alatt. Csiszi-csoszi, csiszi-csoszi és leült az átellenes oldalon két üléssorral arrébb szemben velem. Nehéz lehetett a csomagja, mert alaposan kiizzadt a késő őszi kellemes velencei időjárásban. Fújt egyet, majd előszedte a lepedő méretű textil zsepijét, belefújta az orrát, majd a következő mozdulattal letörölte az izzadtságát a homlokáról. Tulajdonképpen már az első pillanattól kezdve egy Kusturica filmben éreztem magam, de ez a jelenet végképp meggyőzött erről, pedig még nem volt vége. Fogta a zsepit, benyúlt az inge alá, és a hónalját is szépen megtörölte vele. Itt már nem nagyon bírtam visszafogni a röhögést, mert minderre tökéletes rálátásom volt. Hogy az asszonyság se unatkozzon, igyekeztem minden részletre vonatkozóan közvetíteni a történést, had mulasson Ő is.

Véget ért az első jelenet, gondoltam akkor most már jön a pihi. Becsuktam a szemem, próbáltam aludni, de alig pár perc múlva éktelen zörgésre lettem figyelmes. A mi bácsink enni kezdett. :) A zörgős szatyrokból előkapott egy buci méretű zsemlét, és puszta kézzel széttépte. Még azon morfondíroztam, hogy jól láttam-e a koszt a körme alatt, amikor újabb papírzörgésre lettem figyelmes. Az újabb csomagból egy embertelen méretű sonkaszelet került elő, amelyet apró legyező, rázó mozdulatokkal egyengetett bele a zsemibe, majd hamm...
...és persze a folyadékveszteséget is pótolni kellett, így aztán mindkét zörgősből előkerült egy-egy különböző ízű szénsavas üdítőital, amelyet pillanatonként nyitogatott felsziszegve ezzel az egész kocsit a szendergésből. Ez a "hadművelet" még kétszer megismétlődött, így újabb komoly idő telt ez az utazásból. Vacsora után a már említett csoszogással megjárta az öreg még a WC-t, majd úgy gondolta, hogy pihenni tér. Lekapta a szakadt cipőjét, és megmutatta a cuki fehér frottír zokniját. Feltette a lábát a szemközti székre, így pontosan láthattam a talpát, amelyen csak középen volt fehér a zokni, mert az ujjai alatt igencsak szürkés-feketés árnyalatokban "tündökölt". Legalább nem lúdtalpas, gondoltam mosolyogva, de eddigre már annyira felébresztett, hogy képtelen voltam pihenőre fogni magam a továbbiakban. Bezzeg ő! Ráhajolt a fotelkarfára, a fejét belógatta a középen futó folyosóra, és markáns horkolásba kezdett. Itt nem csak a hanghatás említésre méltó, hanem az a tény is, hogy a belógó fejével gyakorlatilag elzárta a közlekedő folyosót a WC felé a többiek elől. :D Sebaj, majd átugorjuk, ha menni kell gondoltam. Végül is mindenre van megoldás.

És ez így ment egészen Zágráb környékéig, ahol is a mi bácsink készülődni kezdett a leszálláshoz. Cipőhúzás közben azonban történt egy kis baleset. Megbökte az ujja végét az ósdi cipőfűzőjével, és bizony vérző sebet ejtett. Egy apró szisszenésen kívül nem hallatszott semmi, de a vére elkezdett csepegni a padlóra, na ne gondoljatok nagy horrorra, csak pár cseppnyi hullott alá. Szájába kapta a kezét, majd kis szopogatás után megállapította, hogy ez bizony még mindig vérzik, és egy laza mozdulattal beletörölte a szemközti ülésbe az ujja végét. Arcán elégedettséggel nyugtázta, hogy a művelet sikerült, és a vérzés alábbhagyott, így kacska mozdulatokkal nekilátott bekötni a szakadt, kitaposott cipőjét. A vonat közben befutott a zágrábi pályaudvarra, főhősünk is zörgött még egy-kettőt a szatyraival, majd angolosan távozott a színről.

A kényelmetlenség ellenére azt gondolom, hogy szegényebb lettem volna, ha nem együtt utazom az urasággal. :))
... és ha már megemlítettem Emir Kusturicát, akkor álljon itt egy részlet a kedvenc filmemből ,a Macska-jaj-ból. :)