2010. március 17., szerda

Tátra - repce


Felteszek még egy ferde képet ebből a sorozatból. :) Számomre egészen hihetetlen volt ott a helyszínen, hogy az előző képhez képest csak néhány fokkal fordultam el, és egy teljesen más hangulatú képet sikerült készítenem.

4 megjegyzés:

  1. számomra ez "izgalmasabb" kép (ferde). annak ellenére, hogy mindkettő szép, üde a másik (egyenes) olyan, amit akárki kattinthatott volna. tudod, amikor az egyik képem alatt arról írtál, hogy hiányzik belőle a "pláne" (egyenes). ebben meg van (ferde)! amúgy mindkettő rendben van, bár az ég kékje nekem erős (lehet ez a kép így működik igazán, de nekem mégis...). ez tényleg ízlés kérdése, ahogy Emese írta a másik képed alá. a zárójeleseket csak azért írtam, hogy mindig egyértelmű legyen melyikre gondolok és nehogy félreértsük egymást. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Péter egyértelmű volt. Közben a fészbúkon is kint voltak a képek, és a másik alatt ki is alakult egy párbeszéd. Idemásolom:
    Véleményező:
    A téma nagyon középre összpontosul, vagy a repcéből hagytam volna többet, vagy az égből. Kb. 1/3-ba tettem volna felülről vagy alulról a hegyvonulatot. Kicsit jobban rázoomoltam volna, mert így nem derül ki, hogy mi a téma: az ég, a repce vagy a hegyvonulat. Szépek a szinek. Kiváló, szeles, tavaszi nap lehetett.

    Én:
    Na akkor, hogy tiszt... Bővebbenába tegyek néhány dolgot... Ez a kép nekem sem tetszik, mert a kompozíciója valóban lehetne jobb, viszont a megrendelőm ehhez ragaszkodott praktikus okokból. Nem is azért tettem a blogra, mert annyira bejön nekem. Viszont kíváncsi voltam/vagyok a véleményekre néha azért is, hogy jobban meg tudjak felelni egy-egy megrendelőnek, mert bevallom néha marhára nem értem miért pont azt a képet választják, amit. Valószínűleg leszedem majd néhány nap múlva ezt a fotót. Azóta feltettem egy másikat ugyanebből a sorozatból, ami nekem sokkal jobban tetszik, de a kedves vevő mégsem azt választotta (praktikus okokból. :)) )

    Véleményező:
    Ja, hogy a megrendelőnek :) akkor:
    igen letisztult kompozíció, a táj az ég és a hegyvonulat esztétikai egységet alkot. Külön kiemelendő, hogy a föld és az ég egyensúlyban tartja a földet, a hegyvonulatot. A teljességre törekvés látszik abból, hogy a teljes hegylánc megmutatkozik a maga valójában. A csúcs feletti felhő, egy vulkánra emlékeztet, ezért dinamikát visz a képbe.

    Én:
    Ezt a megrendelő nem olvassa :D Épp azért tettem fel a blogra, mert nem értettem ezt meg azt a választása kapcsán.
    Íme az újabb kép, ami nekem sokkal jobban tetszik:
    http://gehringj.blogspot.com/2010/03/tatra-repce_17.html

    VálaszTörlés
  3. Most jöttem rá, milyen ez a kép (nekem). Mint mikor az ember megy a dombon, megy a dombon felfelé, de nem látja hova jut majd, aztán egyszer csak felbukkan valami kézzelfogható is.

    VálaszTörlés